Porszem vagyok

Pecznyík Pál

Porszem vagyok

Csak egy porszem vagyok,

a világegyetem

parányi porszeme.

Nem csoda, hogy mégis

gondol rám az Isten?

Lát engem, szent szeme!

Csodás szép tervében,

mit hajdan készített,

én is benne voltam.

Golgotán értem is,

drága Fiát adta!

Ne maradjak holtan.

Mert Sátán engem is,

bűnökre csábított,

s én, a porszem ember,

elkövettem a bűnt,

Alkotómmal szemben!

Most itt vagyok Atyám,

mint egy rakoncátlan,

engedetlen gyermek.

Tudom: porszem vagyok,

a nagy Mindenségben,

irgalmazz lelkemnek!

Hála, hogy megszántál,

Fiad, Jézus által,

megváltottál engem!

Ezért, trónod előtt,

fehérben járhatok

én, a porszem ember!

Celldömölk,

2010. XII. 23.

 

Március

Szécsi Margit: 

Március

"Déli szellők, fújjatok csak,
játszatok a hajamon.
Olvassz havat, melengető
márciusi szép napom.

Fagyos folyó megáradjon,
vessen bimbót minden ág.
Szebb a somfa gyenge szirma,
mint a szürke jégvirág.

Március van, március van.
Ember s állat érzi már,
dong a kaptár, szárnyat rezget
százezernyi kismadár..."

LEGSZEBB ARC

Pecnyík Pál

 LEGSZEBB ARC 

Jézus, szépséges arcodhoz

hasonlót ember nem talál,

a Te arcod sokkal szebb volt,

az emberek fiainál.

És mi, e szép tiszta arcot

bántalmaztuk, ütlegeltük,

fájdalmat okozva Néked,

örömünket ebben leltük.

Már Annás palotájában,

bűnös szolgák arcul vertek,

Isten Fiát bántalmazni,

nem féltek, és nem rettegtek.

Római őrség udvarán, 

verésed még csak folyt tovább,

kéklő dagadt homlokodra,

tövisből nyomtak koronát.

Sebektől, és öklözéstől,

torzóvá vált nemes arcod,

csúfolt királyt látott benned,

ki előtted térdet hajtott.

Ellened uszított tömeg,

mely megfeszítést kiáltott,

Benned Golgotára menő,

megvert gonosztevőt látott.

s midőn már ott szenvedtél,

ég-föld között a kereszten,

énértem is imádkoztál,

hogy a lelkem el ne vesszen!

Drága Jézus , bűnöm miatt

torzult el szépséges arcod, 

Sátán, halál és bűn ellen,

győzelmesen vívtál harcot.

 mennyben, minden arc között, 

a legszebb arc, a Te arcod,

s eléd hullva szemlélhetem

egykor, ezt a legszebb arcot.

A mennyei szeretet

A mennyei szeretet

Milyen csodás e mennyei szeretet!
A Te örömed tölti be a szívemet.

Kerestem és megtaláltalak
Kopogtattam és Te megnyitottad ajtódat
Kértem és Téged kaptalak (Máté 7:7)

Annyira szerettél engem
hogy Szent Fiadat adtad értem (Ján.3:16)
E szeretet elfedezte bűneimet
a pokol tűzéből is kimentett.

Csodásan megkülönböztettél (Zsoltár 139:14)
Engem előbb szerettél (1.Ján.4:19)
Pedig csak egy senki vagyok
De kegyelmed rám ragyogott.

Mily csodásak tetteid
Bölcsesség es igazság utaid
Ki érthetne meg ezek mélységet? (Zsolt.139:17)
Ki foghatna fel szereteted mértékét? (Ef.3:18,19)

Megesik, hogy néha elesek,
de ez esetben is szereteted emel fel engemet
Bekötözi sebeimet
  Meggyógyítja sajgó szívemet
Ó, mily örömmel tölt el e mennyei szeretet!

Nincs semmim, de Te vagy mindenem
Ők lovakban, azok emberekben (Zsolt.20:8, Ján.5:7)
de én Tebenned reménykedem.
Tarts meg engem ó Istenem!

Nincs lovam és emberem mint másoknak,
de Te ott állsz mellettem, meg ha a többiek nem is látnak.
De egy napon látni fogjak, Uram
Nem szégyenülők meg ,hogy Benned bíztam!

Nehéz az út , de hárman fogjak kezemet,
ez a három pedig a hit, a remény és a MENNYEI SZERETET!
(1.Kor.13:13) 

 

 Kishonthy Csilla

Tél Hírnöke

Hófehér hírnökét elküldte már a tél,
Titkon ilyenkor minden szív remél.
Kisded és felnőtt, most egyformán gyerek,
Mindenki kutat, valamit keres.

Medvék a téli álmot, vadon élők meleg almot,
Kutyák elrejtett csontokat, madarak éltető magokat.

Reménykedők a valóságot,
szegények gazdagságot,
Gazdagok biztonságot,
S kiknek fáj, az igazságot.

Gyermekek, mit rablóreklám mutogat,
Autót, babát, dalt, falsan zengő bábokat.
Lelki szegények már újabb vagyonuk lesik,
Őket roskadozó bolti polcok úgyis vakokká teszik.

Nem fontos mi van a fa alatt,
Az angyalok nem találnak szavakat.
Igéiket már sokadszor idézik,
De süket fülek nem hallják, nem értik:

A gyertya lángja ne csak ma égjen,
Templomi ének ne csak ma szálljon!
Legalább egyetlenegy nap,
A szükségtelenség reátok találjon!

Csak jeles napokon, könyvből mondtok imát,
Azt is csak, ha törik a híd, szakad a gát.

Reméltek, vártok, hőzöngtök,
Ha nem találtok;
Értsétek végre: Kevés, ha ölbe tett kézzel vártok!

S hogy én mit szeretnék?
Könnyű azt megmondani:
Tegyünk más díszeket a fára, öltöztesse együtt nagy és kicsi!

Egy gömböt a spontán jó szónak,
Egy másikat egy kedves mosolynak,
Még egyet a hétköznapi figyelemnek,
S a legszebbet a Szeretetnek!

LEVEGŐ IS AJÁNDÉK!

PECZNYÍK PÁL:
LEVEGŐ IS AJÁNDÉK!

Tudjuk-e, levegő,

Isten ajándéka?

Lélegző tüdőnknek,

napi tápláléka?

Ha csak fél órára

venné vissza, Isten,

ember, állat élve,

nem maradna itten.

És ha levegő is,

fogyó eszköz volna,

s meg kellene vennünk,

mint árut a boltba.

Mi történne azzal,

kinek pénze nincsen,

a boltos nem adná,

a levegőt ingyen.

Hála, levegőért

még nem kell fizetni,

hogy palackba zárjuk,

hálót sem kivetni.

Mi azt, bőségesen

szívhatjuk naponta,

érte, nem nyújt számlát

jó Atyánk, havonta.

Levegőt Atyánktól,

bőségesen kapjuk,

semmi szükség arra,

hogy azt, tovább adjuk.

Népekre levegőt,

ajándékként áraszt,

de mi, csak egyszer is,

meg köszöntük már azt?

Van szebb hazám!

Pecznyík Pál
Van szebb hazám!

Ragyog már az égi határ,

csillag ezrek fényiben,

arrafelé van szebb hazám

abba vágyom Istenem!

Idegen e földi hon,

megszokni ezt, nem tudom,

amit nyújt, mind múló, véges,

égi örök, dicsőséges!

Jézus bűnösök barátja,

onnan jött a földre le.

hogy a benne bízó lelkek

minden bűnét, elvegye!

Immár szabadok vagyunk,

élünk, ha meg is halunk,

csak porsátrunk válik földdé,

lelkünk mennyben él örökké!

Celldömölk

2011. II. 14.

Mi az élet!

Pecznyík Pál

Mi az élet!

Elménkkel kutatjuk, vajon mi az élet
Tudjuk: Isten adta, de tudjuk mi végett? Szalad kicsi bogár, csak ő tudja hova,
útját kifürkészni, mi nem tudjuk soha. 
Parányi bogarak, hatalmas állatok, 

nyüzsögnek a földön, a légben szárnyasok.
Létét, és életét, mindnek Isten adta, 
életük idejét, pontosan megszabta.
Kijelölte útját, őznek és

madárnak, madarak a légben, őzek földön járnak. 
Előttünk van járó, szálló állatvilág, 
úgy a növényzet is, cédrus, fű és virág. 
Isten rejtette el, mindbe az életet,
hogy néz ki az élet? Felfognunk nem lehet!
Földet, légi teret, Urunk értünk tölt be,
hogy mi gyermekei, gyönyörködjünk benne. 

Bennünket is betölt, láthatatlan élet,

ám a mi életünk, nem ér soha véget!
Mi az élet? Titok! Isten örök titka,
örvendezzünk azon, hogy országa nyitva,
minden bűnös előtt, ha bűneit bánja,
bűnbánókat Isten, ma is hívja, várja.
Földieknél szebbet, jobbat kínál nekünk, 
áldását, örömét, megoszthassa velünk. 

Celldömölk 

2013. VIII. 24.

KRISZTUS NAGYKÖVETEI

KRISZTUS NAGYKÖVETEI

Nem kell tökéletesnek lenned ahhoz, hogy lélekmentő légy.

Előfordult már, hogy az Úrhoz akartál vezetni valakit, de féltél, mert nem érezted ehhez elég képzettnek magad? Vagy azért haboztál, mert nem tudtad az egész Bibliát kívülről idézni?

Ahhoz, hogy valakit az Úrhoz tudjunk vezetni, csak hajlandónak és engedelmesnek kell lennünk. Ez az a két jellemvonás, amit Isten keres.

Mindannyian emberek vagyunk, és mindegyikünk követ el hibákat. Lehet, hogy voltak esetek, amikor tudtuk, hogy Isten arra vezetett minket, hogy szolgáljunk valaki felé, de nem tettük meg, amit kért.

Ilyen esetben meg kell ezt bánnunk, meg kell térnünk, tovább kell lépni, és nem szabad hagyni, hogy ez visszatartson minket attól, hogy megtegyük, amire Isten elhívott minket. Péter apostol hibázott, amikor háromszor megtagadta Jézust, de Pünkösd napján Jézusról beszélt az embereknek, és közel háromezer embert vezetett az Úrhoz!

Legyen ez példa előttünk! Ne engedd, hogy a hibáid miatt eltávolodj Istentől! Legyenek inkább emlékeztetők arra, hogy Nélküle semmit sem tudunk tenni!

Milyen komoly csatára hív ez az Ige bennünket: "Vigyázzatok magatokra! Ha vétkezik ellened atyádfia, figyelmeztesd, és ha megbánja, bocsáss meg neki." Luk.17:3

Felhívja a figyelmünket Jézus, hogy vigyázzunk Magunkra! Mire? Titkoljuk el atyánkfia, -keresztény testvérünk előtt, ha vétkezett velünk eszemben? Nem! Sőt! Inkább azt mondja, hogy figyelmeztesd, hogy vétkezett. Ne mondjuk azt, hogy "Ugyan, nem történt semmi!" Ez hazugság lenne. Kit kell figyelmeztetni? Azt az illetőt, aki ellenünk vétkezett. Mikor kell megbocsátani neki? Ha megbánja! Akkor bocsássunk meg neki! Mi van ha nem bánja meg? Mit tanácsol Jézus? Haragudjunk rá? Nem hinném. Rossz dolgokat terjesszünk róla? Nem hinném, mert ezekben az esetekben már mi is vétkezünk.

Kolossé 3:12-14.

" Öltözzetek föl azért mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést; 

Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen a Krisztus is megbocsátott néktek, a képpen ti is; 

 Mindezeknek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet, mint amely a tökéletességnek kötele."

KÍSÉRTÉS

Túrmezei Erzsébet

KÍSÉRTÉS 

A kék égből halk szellőrezdülésre

úgy hulltak rám aranyló levelek.

Az ősz köszöntött, mert nem vettem észre.

S fülembe súgta: „Megismertelek.”

"Kies tavasz hiába hódított el,

enyém maradt a szíved ritmusa.

Enyém maradt a dalaid zenéje.

Halálba hull a győzelmes tusa.

Valami nagy tavaszi álom éget,

de lábad ősz-avarban botlik el.

Krisztust követnél, égi fényességet.

De föld kötöz és roskadozni kell.

Csak roskadozz, tündöklő eszményképnek

idétlen, torz valósággyermeke!

Ha majd a kínlódások összetépnek,

ájultan hullsz a két kezembe te,

s az őszi erdő újra dalra zendül,

sebzett szívedre száz szépség szakad.

Nem, nem én nyújtom ki a kezem érted…

sápadtan, sírva, visszajössz magad."

Hallgatva mentem át a néma kerten

és minden fájt: a cél, a szép, a szent,

melyet én, nyomorult, kitűzni mertem,

hogy elmaradjak roskadozva lent.

Minden úgy fájt. De akkor jött a Mester.

Karjába vett, mint síró gyermeket.

Szava szelíd kötés volt sebemre:

„Nem higgy neki! Hisz elvégeztetett.

Ősztől és téltől, minden ellenségtől,

önmagadtól is megmentettelek.

Hasztalan hullnak kéklő messzeségből

Szívedre sárgult őszi levelek."

Az ajándékosztó ősz

Mentovics Éva: 

Az ajándékosztó ősz

Aranyba mártja pemzlijét,
dalolva átoson
a kertek alatt nyújtózó
szelíd akácoson,

befesti mind a fűzeket,
a nyírfák ezreit,
az erdők mentén száll tova,
és itt-ott meglegyint

pár bükköt, majd sok tölgyet is,
hogy pottyanjon a makk…
s lásd, a lombok zizzenve
a földre omlanak.

Majd átlibeg a szél borzolta,
pompás szőnyegen,
varázspalettát ránt elő,
a hegytetőn terem,

hogy onnan hintsen szerteszét
még száz, meg száz csodát;
megborzolja hársligetek,
nyárfák ágbogát,

fanyar bogyókat érleljen
a csipkebokrokon.
Ha deret hintve süvölt majd
a fagyos, zord rokon,

akadjon némi élelem
az álmos rét ölén,
beérjen minden kis bogyó;
a hamvas, kék kökény,

a borzas ágú berkenyén
vöröslőn lángoló,
csokornyi fürtben pompázó
temérdek csepp golyó.

Ha dér zizeg a bokrokon,
és havat szór a szél,
ha kopár ágú tölgyeken
didergő nóta kél,

vendégül lássák ágaik
a csöppnyi dalnokot,
ki hálából, hogy áttelelt,
tavasszal dalba fog.

Aggódó szív - versrészlet

"Isten igéje válaszol neked
Megnyugtat téged, ha hűen figyeled

Azt mondja ne aggódj a holnapért
A holnap majd aggódik magáért

Az égi madarak sem vetnek, aratnak
Mégis az Úr kegyelmében laknak
A mezei liliomok sem varrnak ruhákat
Az Úr akaratából mégis pompáznak

Ne akarj már akkor átkelni a hídon
Amikor még nem is tudsz a folyóról
S ha már látod a folyót, akkor se félj
Isten szárnyakat adna, ha leesnél

Hited legyen ernyő, de ne te döntsd el
Hogy esőtől vagy naptól védjen
Isten teremtette az esőt és a napot

Áldásként adja neked mit alkotott..."

(Dévényi Erika: 

Aggódó szív - versrészlet)

Áldások záporában

Vida Sándor

Áldások záporában

(Jób 29,19-23)

Mit bízott ránk az Úr Jézus? Milyen áldások hordozója lehetünk az emberek között?

Jó, ha ezt megkérdezzük magunktól – minél előbb, annál jobb. És Isten Igéje választ ad: Legyen életünk olyan, mint áldott eső a szárazságban.

Repül az idő, múlnak a napok, az évek. Bárcsak adna Isten több bölcsességet, nagyobb tenni akarást, hogy megértsük feladatunkat annyi szent erővel és hűséggel, mint Jób!

Légy áldott eső a száraz időben!

Kiszáradt körülötted ez a megtört, elveszett világ?

Milyen sok az eltikkadt, bágyadt hívő ember is – megannyi kiszáradt patak, földre roskadt imádság.

Mennyi Biblia válik olyanná testvéreink kezében, mint kiszáradt kert, pedig Isten áldássá akarja azt tenni – talán általad! Ha pedig kapcsolatba jutottál az égből áradó vízzel, add tovább életadó cseppjeit,hadd sokasodjanak tovább! Gyakorold az engedelmesség három szavát: egészen, szívesen, azonnal!

Tegyen Isten téged hol üdítő harmattá, hol új erőt adó záporrá, hol életre keltő zuhogó esővé: idejében érkezett, kitartó áldássá! Legyél az Úr népe között

olyanná, mint a tavaszi zápor, amelyre az emberek várnak, amelynek első cseppjei csak a teljes áldás ízelítői.

Ő azt akarja, hogy a szívünk tele legyen Jézusunk áldásával, és ezt a túláradó áldást vigyük oda, ahol erre éppen szükség van. A másokat nyomorgató szárazság idején szelíd esőfelhők vonulása légy: megnyílt áldáscsatorna. Ahol gyönge harmatra van szükség, oda ne vigyünk gyökeret kimosó esőket, ahol bőséges záporra van szükség, ne kínáljunk gyenge harmatot. Nyújtsd ki a gyökeredet a víz felé, becsüld meg az áldás minden cseppjét, amely onnan felülről jön, a mennyei Atyától.

Isten megáldotta Jóbot bölcsességgel

Jóbot zavarba hozta a sok-sok csapás, amelynek az okát az Úr nem közölte vele. Azt hitte, hogy a múlt boldog folyamatai megszakadtak, nem tudta, hogy szenvedése nyitotta meg a bő és titkos ereket, a nagy készletet, amelyből éppen általa merít és iszik már oly sok éve rengeteg szomjas ember.

Szorult helyzetek, váratlan bajok, érthetetlen fájdalmak bennünket is érhetnek, de sohasem azért jönnek, hogy kiszárítsák reménységünket, hanem, hogy újabb erővel töltsék fel. A ránk zúduló bajok nem azért törnek ránk, hogy tönkre tegyenek, hanem azért, hogy szorongatott helyzetünkben rendbe jöjjünk, és értékeink aranypénzéről minden olyasmi letöröltessék, ami ragyogását elfedi. Jób azt hitte, hogy gyökere a vízig nyúlik (19. v.).

De miközben panaszkodott, akkor kapott lehetőséget, hogy gyökerei eddig még nem is sejtett, bő erekhez érjenek, és ágaira új harmat hulljon. Szavai áldott vigasztalást nyújtottak. De szavait némaság követte, fölöslegessé vált minden okoskodó fecsegés: „Beszédem után nem szóltak tovább...” (22. v.). Semmi sem „kiabál” jobban, mint a néma példa.

Legyen a mi közbenjárásunk is, mint Jóbé: áldás.

Becsüljünk meg minden harmatcseppet, ha az Úr kegyelme bő záporral áld meg. Légy te is hálás azért, hogy Isten áldása lehet az osztályrészed, amelyet boldogan továbbadhatsz, mert te többszörösen gazdagabb vagy Jóbnál az Úr Jézus Krisztus által 

(1 Kor. 3,21-23)!

Forrás: 

Vetés és Aratás - 2012./3.

"... nézhessem az Úr szépségét...."

“Egyet kérek az Úrtól… 

hogy lakhassam az Ő házában… 

hogy nézhessem az Úr szépségét.” 

(Zsoltár 27,4)

Ha nekünk most kérni lehetne, vajon mi lenne az -az egy kérés? Istennél mindig egy kérés van. Salamonnak mondta az Úr: “Kérj, amit akarsz.” Egyet kért, és jól kért. Jó, ha az embernek egy ügye és egy kérése van. A zsoltáros egyet kért: “hogy lakhassam”, de rögtön utána, hogy “nézhessem és gyönyörködhessem”. Egy állapot ez, hogy lakhassam. Reggel bizony sokszor rövid az Úr előtt való állásunk. Jó volna csak ennyit kérni: Uram, hadd maradhassak Nálad tovább, mint eddig.

A 23. zsoltár mondja: “Életemnek minden idejében.” Lehet ez, hogy életem minden idejében jönni-menni, beszélgetni, dolgozni, és Vele kapcsolatban maradni? Az Úrral való kapcsolat az Édenben a bűn miatt szakadt meg. A Vele való kapcsolat védettséget jelent. Elrejt a bajok, szenvedések, bűnök elől. Amikor valaki megtapasztalta a bűnbocsánat örömét, akkor érti meg, mit jelent ez: “eltakar”. “Bizony, elrejt engem az Ő hajlékába a veszedelem napján.” Nem látja Isten a bűneimet, mert Krisztus vére eltakar. “Az Ő sátorában örömáldozatokkal áldozom, éneklek és zengedezek az Úrnak.” Milyen jó dolog az, ha egy védett sátorban vagyok, ami Isten szeretete. Ott lehet zengedezni, énekelni. Később elmondja a zsoltár: “Az én orcámat keressétek! A Te orcádat keresem, óh Uram!” Keressük-e mi Isten ránk néző orcáját? Mikor nézted utoljára a szenvedő Krisztus-arcot?

Hadd legyen valóság életedben az egyetlen kérés második fele: “Hogy nézhessem az Úrnak szépségét, és gyönyörködhessem az Ő templomában.”

Forrás: 

Napi Ige