Üde nárciszok

Áldott Virágvasárnapot kívánok!

Áldott Virágvasárnapot kívánok kedves Olvasóimnak!

Fésűs Éva: Tulipán

Fésűs Éva
Tulipán 

A tulipánon átsütött a nap,
ráhullt a hajnal drága fényesője
s a rózsás árnyat úgy ernyőzte szét,
hogy fellobbant a pázsit selyme tőle. 

A méhecskedongásos kert ölén
pirosan izzott melegmézű kelyhe,
ágaskodott a boldog tulipán,
hogy még jobban az ég felé emelje. 

Úgy éreztem, felém is integet,
mint a rezgő szellő simogatta,
elég magasra tartom-e szívem,
hogy átsüssön az élet fénye rajta?

BÚÉK

Iványiné Sinka Magdolna

BÚÉK

Bízd

Újra 

Életed

Krisztusra! 

Hozhat-e újat, szépet még az év,

dermesztő télre langyos meleget?

Hisz egyre halványabb a messze rév,

mely földi békességgel hiteget.

Hozhat-e újat, jobbat még a kor?

Komédiázott annyi szerepet:

derűst, búsat – ujjongott, mikor

csupán gyászolni, sírni lehetett.

 Teremhet újat még az életem?

Vágyódás nyűtte, s új csalatkozás:

vén, korhadt fáján, tört ágvégeken

hervadt emlék zizeg csak, semmi más.

De azt ígérte biztatón az ég,

hogy május illatától majd kihajt,

bimbót fakaszt, és lesz gyümölcse még,

mint rőt avart, levedli mind a bajt,

víg szárnyat bontunk, fáradt vándorok,

kik terhünket már nem bírtuk tovább,

a cél előttünk ismét fellobog,

s futásba kezd a béna, sánta láb.

Remény csak Jézus Krisztusnál terem.

Bízd rá ma újra hittel életed!

Meglásd, karjára vesz a kegyelem,

és hajnal virrad éjszakád felett.

Isten keze!

Pecznyík Pál
Isten keze!

Jézusban, érted
nyúlt Isten keze,
fuldokló bűnös,
kapaszkodj bele!
Hullám nem nyel el,
amitől te félsz,
bízzál,nem ejt el, 
a szent égi kéz!
Bűnöst mentő kéz, 
Megváltód keze,
hited kezét hát,
bátran tedd bele. 
Vele lépdelhetsz
bűn-tenger felett,
nem merülhetsz el,
megtart tégedet. 
Érted fúrta át
szög, a szent kezet, 
kapaszkodj bele,
mennybe fölvezet!
Tested porhüvely,
végleg itt marad,
lelked élni fog, 
az új ég alatt!

ÁLDOTT ÚTÉVET KÍVÁNOK!

ÁLDOTT ÚJÉVET KÍVÁNOK MINDEN KEDVES OLVASÓIMNAK A 2016-OS ESZTENDŐRE!

Végre esik a hó! Jólesik nézni...
... nézni a havas tájat....

ÖRÖK HÁLA!

PECZNYÍK PÁL:
ÖRÖK HÁLA!

Hála, hála, örök hála,
népek Ura Néked,
földön ami él és mozog,
mind magasztal Téged!
Mi él, mozog, az mind Neked
köszönheti létét,
Te alkottad táj szépségét,
a csillagok fényét.
Színekkel ékesítetted,
a madarak tollát,
Neked minden lehetséges,
Előtted nincs korlát.
Ismered tengerek mélyét,
hegyek magasságát,
lombruhával ruháztad föl,
a föld minden fáját.
Kezed munkáját dicséri,
föld minden virága,
szent Nevedet, hívő néped
foglalja imába.
Urunk bárcsak minél többen
imádnának Téged,
s hangozhatna földön, mennyben,
a Te dicsőséged!
Ember ajkon, angyal ajkon
hangozna a hála,
míg feltárul szemünk előtt,
lelkünk szebb világa!
Mely megváltott lelkünkre vár,
csodálatos fényben,
ahol imádhatunk Téged,
örök dicsőségben!

November

Bisztray Ádám
November kapui 

"November kapui megnyílnak,
s beömlik rajtuk a köd,
száraz völgyét, vékonyka csemetefáit
áztatja késve jött eső..."

November

Csokonai Vitéz Mihály:
 November  

Eljött már november didergő hónapja, 
Hideg szele a fák ágait megcsapja.
Meghalva elhullnak a sárga levelek, 
Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek.
Az ajtónál álló télnek hideg zúzza 
A zöld ligeteket s mezőket megnyúzza. 
Hideg eső csorog, csepeg egész éjjel, 
A fázékony Auster havat is hány széjjel. 
A borongós égnek sűrű felhőzése 
Házba zárt szívünknek kedvetlenedése..." 

Őszi fények ...

Bernát János

Őszi fények...

Elalvó szép nyárnak ősz ébredt fölébe, 

némán burkolódzva, hajnalok ködébe. 

Hűvös reggelekre meleg napok jőnek, 

s erdőknek vadjai olyan álmot szőnek, 

hogy reájuk nem sújt le dühe a zord télnek, 

hisz fagynak vasfogától rettent módon félnek. 

Nékem meg épp csak a nyár lett a halálom, 

hisz úgy hittem múzsámat többé nem találom, 

de reménynek fényei kezdtek már látszani, 

s lelkemnek hárfái meg oly szépen játszani, 

melytől erőre kapott, ím halódó világom, 

s kinyílott mind összes hervadó virágom. 

Az ősz fakó fényei csábítón (Csilla)nnak, 

de Istenem, ugye el sohasem illannak? 

Hisz sivatag vándora is oázist vél látni, 

melyre úgy hitte, már többé nem találni, 

s csöppnyi vizecskét is forrássá emel, 

mit szomjazó teste egyre csak követel. 

S észak fagy sarkain is oly látvány lebeg, 

mint ha arcodhoz érne, s mégis oly rideg. 

Hjaj de gyönyörűek most az őszi fények, 

s annyira tiszták, mint utolsó remények, 

melyeknek nélküle én örökkön félek, 

de ismét látom őket, s így újra remélek. 

Hisz oly gyönyörűek most az őszi fények...

2008.

Ősszel a ligetben…

Csiha Kálmán

Ősszel a ligetben…

Ültem a padon a halk ligetben,

s ölembe hullt egy falevél.

Jöttéért postát sem fizettem,

– gondoltam – s mégis ideér.

Halk pergamen. Finom szövésű,

illatos, sárga kis levél.

A fáról hullt, hol néma fésű,

a sárga Ősz neszez, zenél,

s kifésül mindent és lehullat.

Míg lefoszlik a lomb-ruha,

s mi élt, remélt, kifakulhat;

zörgő avar lesz, halk, puha.

Néztem a sápadt, kis levélre,

és megborzongtam (jött a szél),

s a liget fáit, ahol érte

suhogva, hullt ezer levél.

De ő pihent a kezemen,

mint aki hazaérkezett.

Érezte meleg tenyerem

s a fent mosolygó kék eget.

Ó, Istenem, ha majd az ősz jön,

s elkéred földi életem,

majd ott a végső élet-őszön

ilyen lombhullást adj nekem!

Kezedre szállva én – hulló levél –

elsárgult, földi pergamen;

engedd, pihenjek, hol élet zenél

kezeden, e végtelen kezen.

Csodálatos ősz

Geisz László

Csodálatos ősz

Csodálatos őszi kora este

ezer színben pompázik a táj.

Az ég alján a Nap fáradt teste

fejét lehajtva

pihenne már.

Őszi szellő suhan át a téren

meglebbentve fák rőt levelét,

és az egyre halványuló fényben

dallamát zengi

erdő és rét.

Lábam alatt lyukas dió roppan,

enyhe szellő ringatja a fát.

Árokszélen vadgesztenye koppan,

levetni készül

tüskeruhát.

Nap sugarát szűk marokkal mérik,

harang kondul a domb tetején.

Őszi lankán édes szőlő érik,

nem éhezik már

a seregély.

Őszi égen felgyúlnak a fények,

levelet már nem kerget a szél.

Éjféltájban elhalkul az élet

és a természet

pihenni tér.

Őszi alázat

Füle Lajos:

Őszi alázat

Gyérülő hajjal merengnek a fák,

lehajtott fejjel rokkant napraforgók

földre borulva tűnődik a fű.

Különös, mély alázat

árad a tájból,

azok alázata,

kik megtették a tőlük telhetőt,

s megrokkantak belé,

de ez az őszi verőfény övék,

meg a helytállás boldogsága is.

Őszi érintés

Tóth Irén:
Őszi érintés

Elmúlt a nyár. Fák lombjain
könnycseppként ébred a holnap,
fém színű reggelek, ólom- nappalok
alig -fényt bitorolnak.
Avart markoló ujjakkal szél simítja homlokom,
fagyos érintésétől, hervadó csók pírja
ébred arcomon.
Holt levelek szállnak a négy égtáj felé
míg a szél hullám-karja
ernyedten aludni tér.
És a könnyektől nehéz ezerszínű levél
letérdepel a sárba,
eltiporva, megalázva ér
örök árnyékvilágba.

A kép és a vers forrása

Facebook