Avarban

Füle Lajos

Avarban

Felhők árnyéka száll a hegy felett,
fésülik már az erdőt a szelek,
maholnap minden fája lombtalan.
Zörgő avarban ballagok magam,
a vállamon egy kis levélke ül,
nagy, tisztuló csend lelkemen belül.
Lebben a lomb, mint tarka pille, le,
könnyű mosollyal mintha intene.
Az ágnak-e? Az égnek-e? Nekem?
Fogd fel, szívem, és mondd el, énekem:
Az őszi árny csak elfogyó derű,
és a halál is olyan egyszerű,
oly egyszerű és oly természetes!
Minden fa tudja, hogy nem végleges.

Kereszten Irgalom

Páskulyné Kovács Erzsébet

Kereszten Irgalom

Voltak szép napok,

voltak rosszak.

Voltak örömök, bánatok.

Életünknek ilyen az útja,

hol tűnik a Nap,

hol felragyog.

Múlnak az évek, elsuhannak,

alig-alig vesszük észre.

Mire feleszmélünk, már késő!

Messzi múltba hullt

életünk nagy része.

– A vágyak kihullnak szívünkből,

borongós őszben botorkálunk,

mohos-emlékekre, avarra lép

szüntelen megsebzett lábunk.

Salétrom kúszik egyre feljebb

érzésünk megroggyant falán,

sárgult emlékek hulldogálnak

életünk szürke alkonyán.

Mély sodrású titkok bomlanak,

kísérnek szelíd bánatok:

külön utakon, külön sorsunk

külön keresztje oly nagyok.

De rajta az örök fénysugár:

szent álmaink nincsenek veszve!

Még nem voltunk, mikor az irgalom

megbocsájtást írt a keresztre.