Füle Lajos :
FAKÉNT A FÁK KÖZT
Az őszi erdőn ballagok magam,
faként a fák közt, s halkan hullatom
lelkemnek színes, szárnyas lombjait:
a v e r s e k e t, a fények, harmatok
szelíd tanúit, sok-sok részesét.
Itt éltem én és minden napsugárt
fölfogtam én, és bennem is lakott
a Szép, mi támad, múlik szüntelen,
s lehull a szívre, mint a lombarany.
I t t éltem én, és engem is vihar
edzett keménnyé, fává, ágbogas,
konok tanúvá: e m b e r r é, aki
teremni vágyik, s gyűjtött kincseit
megadja évről évre, mint a fa.
I t t élek én, és százkarú gyökér
ölel e földhöz, tájhoz, i t t legyek
- faként a fák közt - áldott, egyszerű
fészek madárnak, ág virágnak és
áldás hazámnak végső őszömig!
.jpg)
.jpg)
