Hulló levél...

Ismeretlen szerző
Hulló levél...

Hulló levél
haldokló zenéje
fáradtan beszél a
széllel,
kéjjel
hallgatja a beteg,
lázasan izzó
Nap.
Múló szivárvány
megtört vízcseppeken
átragyog,
a kábult, forró Nyár
végleg elrepült,
itt hagyott.
Felhők könnyeikkel
táplálják
a szétszáradó fákat,
törzsükön sötéten sír
a méla, búgó,
barna bánat.
Ősi fájdalom féktelenül
villan fel az
égen,
s továbbzúgja ízét az
Ősz,
egy fájdalmas,
avarillatú
mesében.
Hulló levél
haldokló zenéje
fáradtan beszél a
széllel,
kéjjel
hallgatja a beteg,
lázasan izzó
Nap.
Múló szivárvány
megtört vízcseppeken
átragyog,
a kábult, forró Nyár
végleg elrepült,
itt hagyott.
Felhők könnyeikkel
táplálják
a szétszáradó fákat,
törzsükön sötéten sír
a méla, búgó,
barna bánat.
Ősi fájdalom féktelenül
villan fel az
égen,
s továbbzúgja ízét az
Ősz,
egy fájdalmas,
avarillatú
mesében.

Boldog út

Túrmezei Erzsébet

Boldog út

Eljön az ősz, meghal az ének.
Elnémul a fülemilének
zengő szava és minden hallgat.
Dérré dermed hamar a harmat.
Falevelek aranyló ezre
zizegve hull az ösvényedre.
Szívedben halk melódiákkal
mégy a százszínű őszön által.
Virág hervad el utad mellett,
halkan érint hideg lehelet,
de a te lelked nem remeg meg
érintésén fagyos szeleknek.
Hullhat a lomb, halhat az ének
tűntével a nyár melegének.
A szél süvölt, a tél havaz bár,
terád tavasz, tavasz, tavasz vár.
S lelkeden át már fénye rezdül,
amint mégy az őszön keresztül.
A köd mindjobban szerteszéled.
Ó, boldog út! Ó, örök élet!