2017. június 16.

Világosság



 "... Vagy az élet milyen sok sötét területére derít fényt a tudomány, ami ámulatba ejtette már az emberiséget! A világ tarka örömei is csillognak, mint a lidércfény, - a kilőtt ágyúgolyó nyomán is fény villan a csőből, kísérteties világosság! Van tehát ebben a világban más egyéb világosság is. Sok csábító és rémítő fény villan föl, de egyik sem az igazi világosság, egyikre sem lehet azt mondani, hogy ez az élet világossága. Sőt, a végén mindegyikről kiderül, hogy a halál világossága, ha ugyan van ilyen, vagyis hamis világosság, álvilágosság, mert csak egyetlen igazi , valódi, megbízható világosság van ebben a sötétségbe merült világban: az Ige, Jézus Krisztus! Krisztuson kívül nincs más igazi világosság, csak hamis fény, csalóka ragyogás! Vegyük nagyon komolyan, amit az Ige mond: “Az igazi világosság eljött volt már a világba.” (Ján1,9 )..."


Képek forrás
Facebook

2017. június 14.

Június



Garai Gábor: 
Június

Tudom, meghalnék idegenben;
ott még a fák sem ilyenek;
nem virít bodza a berekben,
akácok könnye sem pereg;
nem részegít a széna-illat,
nem villámfénnyel jön a nyár,
nem így táncol felhőn a csillag,
nem szédül az égtől a táj.
..
Meghalok itt is - : a gyönyörtől,
hogy a repceföld színarany,
hogy a lomb oly zöld szinte tombol,
s a kőnek is illata van;
hogy áll a búza nyers kalásza,
mintha világot nemzene, s e tájon az lel csak magára,
ki végleg egyesült vele.

2017. június 9.

Teljes öröm van nálad!



Túrmezei Erzsébet

Teljes öröm van nálad!
Zsoltárok 16:11
Hányszor hullt a szívemre
gyermekek mosolya:
virágok fehér szirma
május szellőjiben.
Én visszamosolyogtam,
de bús volt a szívem
és szomorú maradtam…
És szomorú maradtam.

Ha rengő bölcső mellett

édesanya mosolygott,
valami szelíd, boldog,
édes érzés fogott el,
mint bimbók hasadásán,
mint rügyek fakadásán…
Csak sugársuhanás
sötét árnyak között.
Titkos bánat födött
és szomorú maradtam…
És szomorú maradtam.
Valaki a neved mondta,
valaki rólad beszélt,
Úr Jézus, és mosolygott.
Lényéből és szavából
tiszta sugárzás, boldog,
szelíd fényesség áradt.
Megremegett a lelkem,
mint amikor a száradt,
kopár, letarolt fából
újra kihajt az élet.
Mosolya érintésén
Tefeléd megindultam,
és színed elé hulltam
mindenre rátaláltam:
mosolyra és örömre…
Nem föd már titkos bánat.
Teljes öröm van nálad!
Teljes öröm van nálad!

2017. június 4.

„Imádság Szentlélekért”



Áldott Pünkösdi Ünnepeket kívánok minden kedves Olvasóimnak! 

Bódás János:
„Imádság Szentlélekért”

Zúgó szél, mennyei vihar,
jöjj a Lélek lángjaival!
Isteni erő van tenálad,
tégy vele most nagy, szép csodákat.
Erőddel a szíveken zúgj át
és szellőztesd ki minden zugát,
szellőztess ki országot, népet,
az egész nagy földkerekséget.
Söpörd el a bűnt, a gyanakvást
s tedd, hogy végre szeressük egymást.

Hiába pénz, ravaszság, fegyver,
csak nyomorult marad az ember.
Rajtunk hatalmat te vehetsz,
újjá, tisztává te tehetsz,
S bevetheted a szíveket
Égi maggal, hogy szeretet,
Igazság, szépség dús virága
Illatozzon szét a világba.

A Föld ne gyilkos atombomba
Dühére, de szent viharodra
Rendüljön boldog félelemmel.
Te légy mennyei mentő fegyver,
Földrengés, mely nem ront, de épít,
Pusztítás, mely tisztít és szépít,
Vihar, mely alkot, tűz mely éltet
Embert, családot, földet, népet.

Hiába pénz, ravaszság, fegyver,
Csak nyomorult marad az ember!
S milliók kérnek, mert belátják:
Nem segít más, csak az imádság,
A könyörgés: „Jöjj, szent vihar,
Ég tisztító lángjaival,
Söpörd el a bűnt, a gyanakvást,
Add, hogy végre szeressük egymást,
S mint a táj, ha elállt a zápor,
Ragyogjon föl a Föld orcája
A béke tiszta sugarától!

2017. június 1.

Közeledik a Pünkösd!



Áldott Pünkösdi Ünnepeket kívánok kedves Olvasóim!

Dsida Jenő
Pünkösdi várakozás

Kész a világ,
Feszült ünnepi várás
Tereng felette.
Halotti csend. Csak néha néha
Sóhajt az Isten Lelke.
Kimérve minden pálya
Megtöltve minden lélek-lámpa,
Ahol csak úr a lét...
De jaj, sötét van,
Mélységes, iszonyú sötét!
A zordon tömeg-árnyék
Némán zokogva kering útjain,
S csak egyet tud és egyet érez...
Most váratlanul vágyón megvonaglik
És felzúg Istenéhez:
Betelt az idő!
Sugarat, fényt, színt adj nekünk,
Mert epedünk!
Fényesség nélkül oly sivár az élet!
Nagy alkotónk, oh mondd ki szent igédet
Legyen világosság!...
És ismétlik mindig erősebben
A felviharzott étheren keresztül
És felharsan az egek harsonája
S a végtelennek zsolozsmája zendül
Zsibongva, zsongva...
És nagy szavát az Úr - kimondja!Kész a világ,
Feszült ünnepi várás
Tereng felette.
Halotti csend. Csak néha néha
Sóhajt az Isten Lelke.
Kimérve minden pálya
Megtöltve minden lélek-lámpa,
Ahol csak úr a lét...
De jaj, sötét van,
Mélységes, iszonyú sötét!
A zordon tömeg-árnyék
Némán zokogva kering útjain,
S csak egyet tud és egyet érez...
Most váratlanul vágyón megvonaglik
És felzúg Istenéhez:
Betelt az idő!
Sugarat, fényt, színt adj nekünk,
Mert epedünk!
Fényesség nélkül oly sivár az élet!
Nagy alkotónk, oh mondd ki szent igédet
Legyen világosság!...
És ismétlik mindig erősebben
A felviharzott étheren keresztül
És felharsan az egek harsonája
S a végtelennek zsolozsmája zendül
Zsibongva, zsongva...
És nagy szavát az Úr - kimondja!


Túrmezei Erzsébet
Pünkösd


Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt - esedezés, esengés.
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.
Csendesen várni - várni, hinni, kérni!
Aztán - boldog pünkösd utánba érni!

S pünkösd után - szent égi erőt-vetten,
pünkösd után - Lélekkel telítetten,
pünkösd után - bátor tanúvá lenni,
pünkösd után - szolgálni, égni, tenni,
pünkösd után - régit kárnak ítélni,
Krisztusnak élni és másoknak élni,
minden mennyei kincset elfogadni,
és pünkösd után - adni, adni, adni!