2019. szeptember 13.

KRISZTUS NAGYKÖVETEI



KRISZTUS NAGYKÖVETEI


Nem kell tökéletesnek lenned ahhoz, hogy lélekmentő légy.
Előfordult már, hogy az Úrhoz akartál vezetni valakit, de féltél, mert nem érezted ehhez elég képzettnek magad? Vagy azért haboztál, mert nem tudtad az egész Bibliát kívülről idézni?
Ahhoz, hogy valakit az Úrhoz tudjunk vezetni, csak hajlandónak és engedelmesnek kell lennünk. Ez az a két jellemvonás, amit Isten keres.
Mindannyian emberek vagyunk, és mindegyikünk követ el hibákat. Lehet, hogy voltak esetek, amikor tudtuk, hogy Isten arra vezetett minket, hogy szolgáljunk valaki felé, de nem tettük meg, amit kért.
Ilyen esetben meg kell ezt bánnunk, meg kell térnünk, tovább kell lépni, és nem szabad hagyni, hogy ez visszatartson minket attól, hogy megtegyük, amire Isten elhívott minket. Péter apostol hibázott, amikor háromszor megtagadta Jézust, de Pünkösd napján Jézusról beszélt az embereknek, és közel háromezer embert vezetett az Úrhoz!
Legyen ez példa előttünk! Ne engedd, hogy a hibáid miatt eltávolodj Istentől! Legyenek inkább emlékeztetők arra, hogy Nélküle semmit sem tudunk tenni!
Milyen komoly csatára hív ez az Ige bennünket: "Vigyázzatok magatokra! Ha vétkezik ellened atyádfia, figyelmeztesd, és ha megbánja, bocsáss meg neki." Luk.17:3

Felhívja a figyelmünket Jézus, hogy vigyázzunk Magunkra! Mire? Titkoljuk el atyánkfia, -keresztény testvérünk előtt, ha vétkezett velünk eszemben? Nem! Sőt! Inkább azt mondja, hogy figyelmeztesd, hogy vétkezett. Ne mondjuk azt, hogy "Ugyan, nem történt semmi!" Ez hazugság lenne. Kit kell figyelmeztetni? Azt az illetőt, aki ellenünk vétkezett. Mikor kell megbocsátani neki? Ha megbánja! Akkor bocsássunk meg neki! Mi van ha nem bánja meg? Mit tanácsol Jézus? Haragudjunk rá? Nem hinném. Rossz dolgokat terjesszünk róla? Nem hinném, mert ezekben az esetekben már mi is vétkezünk.


Kolossé 3:12-14.
" Öltözzetek föl azért mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést; 
Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen a Krisztus is megbocsátott néktek, a képpen ti is; 
 Mindezeknek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet, mint amely a tökéletességnek kötele."


2019. szeptember 2.

KÍSÉRTÉS



Túrmezei Erzsébet
KÍSÉRTÉS 

A kék égből halk szellőrezdülésre
úgy hulltak rám aranyló levelek.
Az ősz köszöntött, mert nem vettem észre.
S fülembe súgta: „Megismertelek.”

"Kies tavasz hiába hódított el,
enyém maradt a szíved ritmusa.
Enyém maradt a dalaid zenéje.
Halálba hull a győzelmes tusa.

Valami nagy tavaszi álom éget,
de lábad ősz-avarban botlik el.
Krisztust követnél, égi fényességet.
De föld kötöz és roskadozni kell.

Csak roskadozz, tündöklő eszményképnek
idétlen, torz valósággyermeke!
Ha majd a kínlódások összetépnek,
ájultan hullsz a két kezembe te,

s az őszi erdő újra dalra zendül,
sebzett szívedre száz szépség szakad.
Nem, nem én nyújtom ki a kezem érted…
sápadtan, sírva, visszajössz magad."

Hallgatva mentem át a néma kerten
és minden fájt: a cél, a szép, a szent,
melyet én, nyomorult, kitűzni mertem,
hogy elmaradjak roskadozva lent.

Minden úgy fájt. De akkor jött a Mester.
Karjába vett, mint síró gyermeket.
Szava szelíd kötés volt sebemre:
„Nem higgy neki! Hisz elvégeztetett.

Ősztől és téltől, minden ellenségtől,
önmagadtól is megmentettelek.
Hasztalan hullnak kéklő messzeségből
Szívedre sárgult őszi levelek."

2019. szeptember 1.

Az ajándékosztó ősz



Mentovics Éva: 
Az ajándékosztó ősz

Aranyba mártja pemzlijét,
dalolva átoson
a kertek alatt nyújtózó
szelíd akácoson,

befesti mind a fűzeket,
a nyírfák ezreit,
az erdők mentén száll tova,
és itt-ott meglegyint


pár bükköt, majd sok tölgyet is,
hogy pottyanjon a makk…
s lásd, a lombok zizzenve
a földre omlanak.


Majd átlibeg a szél borzolta,
pompás szőnyegen,
varázspalettát ránt elő,
a hegytetőn terem,


hogy onnan hintsen szerteszét
még száz, meg száz csodát;
megborzolja hársligetek,
nyárfák ágbogát,


fanyar bogyókat érleljen
a csipkebokrokon.
Ha deret hintve süvölt majd
a fagyos, zord rokon,


akadjon némi élelem
az álmos rét ölén,
beérjen minden kis bogyó;
a hamvas, kék kökény,


a borzas ágú berkenyén
vöröslőn lángoló,
csokornyi fürtben pompázó
temérdek csepp golyó.


Ha dér zizeg a bokrokon,
és havat szór a szél,
ha kopár ágú tölgyeken
didergő nóta kél,


vendégül lássák ágaik
a csöppnyi dalnokot,
ki hálából, hogy áttelelt,
tavasszal dalba fog.