2021. szeptember 2.

Őszi vers



Gedeon Ferke

 Őszi vers


Hull a levél,
Szelíd napfény mosolyog,
Itt van az ősz:
Tudjátok-e, mit hozott?

Sárga körtét, piros almát,
Friss diót,
Csak úgy hinti, 
csak úgy szórja a sok jót.

Mit hozott még?
Hát a kedves szüretet,
Szőlőt, szilvát, meg
Sok hulló levelet.

Szelíd, szép ősz
Jó hogy jöttél,
Szeretünk. Megköszönjük
Amit hoztál, minekünk.

Kopasz fákon,
Ha elmúlik majd a tél -
Újra kihajt,
Újra zöldül a levél.

2021. augusztus 3.

A szeretet himnusza




A szeretet himnusza

"A szeretet hosszútűrő, kegyes;
a szeretet nem irígykedik, 
a szeretetnem kérkedik,
a szeretet nem fuvalkodik fel.

Nem cselekszik éktelenül,
nem keresi a maga hasznát,
nem gerjed haragra,
nem rójja fel a gonoszt.

Nem örül a hamisságnak, 
de együtt örül az igazsággal;

Mindent elfedez, mindent hisz,
mindent remél, mindent eltűr.
A szeretet soha el nem fogy!

Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három;
ezek között pedig a legnagyobb a
Szeretet."

2021. július 13.

Nyárköszöntő



K. László Szilvia:
Nyárköszöntő

Szervusz, kedves Napsugár!
Örülünk, hogy itt a nyár.
Kérlek, süss jó melegen,
pihenhetsz a réteken.

Érleld meg a gabonát,
lombosítsd a sok szép fát,
langyosítsd a vizeket,
melegítsd a szíveket!

A kép és a vers forrása
Facebook
 

2021. június 27.

A legszebb szív



Szeretném megosztani ezt a történetet. Van mit tanulni belőle. 
A szerető szív gyakran szerez sebeket magának, de a fájdalmat a szeretet meggyógyíthatja  és az emlékezet széppé teheti.

A legszebb szív

Egy napon egy fiatal megállt a nagyváros központjában és mondogatni kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon.
Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte és mindenki az ő csodálatos szívét bámulta.

Semmi hibája nem volt az ő szívének. Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, hogy tényleg ez a szív a legcsodálatosabb szív, amit valaha látott.

Az ifjú nagyon büszke volt a tökéletes szívére és tovább is dicsérgette önmagát. Egyszer csak a sokadalomból kivált egy öregember. Csendes hangon, mintha csak önmagához beszélne, így szólt:

-És mégis az Ő szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez.

Az összegyűlt tömeg figyelni kezdte az öreget, és már az ő szívét nézték. Az ifjú kíváncsi lett, ki merészeli ezt tenni, össze akarta hasonlítani a két szívet.
Egy erős szívet látott, melynek dobbanásai messzire hallatszottak. De tele volt sebekkel, helyenként a hiányzó darabokat oda nem illők helyettesítették, nem illeszkedtek tökéletesen, helyenként nem is pótolták, csak a fájó seb látszott.
- Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb szíve? -suttogták az elképedt emberek.

A fiatal, miután figyelmesen szemügyre vette az öreg szívét, a szemébe nézett és nevetve megszólalt:
- Azt hiszem, viccelsz öreg. Nézd az én szívemet - ez tökéletes! A te szíved tele van hegekkel, sebekkel... csak könny és fájdalom.

- Igen, szólt az öreg. A te szíved tökéletes, de soha nem cserélném el az én szívemet a tiéddel. Látod... minden seb a szívemen egy-egy embert jelent, valakit, akit megajándékoztam a szeretetemmel - amikor kiszakítok egy darabot és a mellettem élő embernek adom, ő néha viszonzásul ad egy darabkát az ő szívéből.
Mivel ezeket a darabokat nem lehet milliméterrel mérni, attól lesz ilyen szabálytalan, de ezeket nagyon becsülöm, mert arra a szeretetre emlékeztet amit megosztottunk egymással. Néha csak én ajándékoztam darabokat a szívemből, semmit nem kaptam cserébe, még egy darabkát sem a szívükből. Ezek a nyílt sebek, az üregek... hogy szeresd a körülötted élőket, mindig egy bizonyos kockázatot feltételez. Bár vérző sebeket látsz, amelyek még fájnak, mégis... azokra az emberekre emlékeztetnek, akiket így is szeretek, és talán egyszer visszatérnek, hogy az üres helyeket megtöltsék a szívük szeretetével.

Érted most kedves fiam, hogy mi az én szívemnek az igazi szépsége? -fejezte be az öreg csendes hangon, meleg mosollyal.
A fiatal, könnyező arccal, bátortalanul odalépett az öreghez, kiszakított egy darabot az ő tökéletes szívéből és reszkető kézzel az öreg felé nyújtotta. Az öreg elfogadta és a szívében rejtette, majd ő is kiszakított egy darabot az ő csupa gyötrelem szívéből és a fiatalnak adta.
Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így is szép volt.

A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani, hogy tökéletes, de szebb volt mint valaha. Mert a valaha tökéletes szíve, most az öreg szívének a szeretetétől dobogott.
Egymásra mosolyogtak, és együtt indultak útjukra.

Mennyire szomorú ép szívvel bandukolni az élet útján. "Tökéletes" szívvel, amelyből hiányzik a szépség.

2021. június 6.

MINDENT KÖSZÖNÖK



Varga Erzsébet 
MINDENT KÖSZÖNÖK

Szeretem a napfényt
Patak csobogását,
Kis méh zümmögését,
Madár dalolását,
Lágy szellőt, virágot,
Sok apró örömöt,
Minden szépet és jót
Istennek köszönök.

2021. május 5.

Kegyelem



"Oh Isten, milyen drága a Te kegyelmességed; 
az embernek fiai a Te szárnyaidnak árnyékába menekülnek."
 (Zsoltárok 36:8)

Hogy milyen drága is az Isten kegyeleme, milyen felfoghatatlan, bizalmat gerjesztő és kedves, gyönyörűen szemlélteti ez a zsoltárvers. Mint ahogy a fiókák az anyamadár szárnya alá menekülnek, úgy lelhetünk békességet Isten kegyelmében nap mint nap.




2021. május 1.

Május - Mi kék az ég!



Petőfi Sándor
Mi kék az ég!

Mi kék
az ég!
Mi zöld
a föld!
Zöld föld felett, kék ég alatt
hangos pacsirta fütyörész;
dalával a Napot kicsalta,
a Nap rá gyönyörködve néz.

Mi kék
az ég!
Mi zöld
a föld!
Zöld a föld, kék az ég, tavasz van.
És én oly sült bolond vagyok,
hogy idebenn a szűk szobában
kádenciákat faragok!

2021. április 8.

Április



Radnóti Miklós:
 Április

Ragyogó rügyre ült le most a nap,
s nevetve szamárfület mutogat.
Madárfi erre eltátja csőrét,
hunyorg feléje a nevető rét,
s a bárány is csodálkozik. Csoda,
hogy nem billen ki száján fogsora.
Ragyogó rügyön álldogál a nap,
indulni kész, arany fején kalap.
Fiatal felhő bontja fönt övét,
s langyos kis esőt csorgat szerteszét,
a rügy kibomlik tőle és a nap
pörögve hull le és továbbszalad.

A kép és vers forrása:
Facebook
 

2021. március 6.

Tavasz



Szabó Lőrinc:
TAVASZ

„Mi az?” - kérdezte Vén Rigó.
„Tavasz” - felelt a Nap.
„Megjött?” - kérdezte Vén Rigó.
„Meg ám!” - felelt a Nap.
„Szeretsz?” - kérdezte Vén Rigó.
„Szeretlek!” - szólt a Nap.
„Akkor hát szép lesz a világ?”
„Még szebb és boldogabb!”

2021. február 9.

Február



Radnóti Miklós:
 Február

Újra lebeg, majd letelepszik a földre,
végül elolvad a hó:
csordul, utat váj.
Megvillan a nap. Megvillan az ég.
Megvillan a nap, hunyorint.
S íme fehér hangján
rábéget a nyáj odakint,
tollát rázza felé s cserren már a veréb.
 

2021. január 23.

Életcseppek - Idézetek



Életcseppek - Idézetek

 "Sorsunk alakulásában nem láthatjuk mindig Isten kezét, de bizonyosak lehetünk afelől, hogy mindig velünk van." 
(C.H. Spurgeon)

"Minél inkább felismered Isten irántad való kegyelmét, annál kegyelmesebb leszel mások iránt."
 (Rick Warren)

"Minden lakatnál és retesznél biztonságosabb az Isten oltalma."
 (C.H. Spurgeon)

"Valld meg hát, lelkem, milyen csodálatos és mérhetetlen méltóságot ad neked az, hogy nemcsak lába nyoma vagy a Teremtőnek, mint a többi teremtmény, hanem a képét is magadban hordod, ami csak az értelemmel felruházott lények sajátja."
 (Bonaventura)

"Minél őszintébben törekszünk Istent szolgálni, annál jobban érezzük szolgálatunk fogyatékosságát."
 ( C.H. Spurgeon )

"Borzalmas látni, hogy valaki semmiségekért remeg, és ugyanakkor érzéketlen a legnagyobb dolgokkal szemben." 
(Blaise Pascal)

"Isten mind a két kezével áld, az egyikkel kegyelmet oszt, a másikkal megszentelődést nyújt. Az egyik áldás csak a másikkal együtt nyerhető el."
 (Spurgeon)

"Bármivel is áldott meg Istenünk, vedd azt hálás kézzel, ne halogasd örömeid évről évre, hogy bárhol is éltél, elmondhasd: boldog életed volt. "
 (Quintus Horatius Flaccus)

"Kevés ember olyan erényes, hogy ellenálljon a legtöbbet ígérőnek."
(George Washington)  

"A reménység az élet szenvedéseinek égi balzsama."
(Spurgeon)

"Igen - mondtam a kis hercegnek -, akár egy házról van szó, akár a csillagokról, akár a sivatagról: ami széppé teszi őket, az láthatatlan." 
(Antoine de Saint-Exupéry)

"A természetben nincs rút, csak a jellem;
De bármilyen szép: rút, aki galád.
Az erény - szép; míg, a szépség, ha olcsó
Jellem köntöse: csak festett koporsó."
(William Shakespeare)

"A szépség, korlátolt szemünk és látásmódunk szerint, emberi méretekben nyilvánul, és emberi egységben. Egy légy szépsége számunkra észlelhetetlen, és egyedül csak Isten gyönyörködik a világmindenség szépségében."
 (Széchenyi István)

"Az igazi egészség és boldogság útja a megbocsátás. Ha nem ítélkezünk, elengedjük a múltat, és jövőnket megszabadítjuk a félelemtől. Ha így teszünk, meglátjuk, hogy mindenki a tanítónk, és hogy minden pillanat újabb lehetőség a boldogságban, békében, szeretetben való gyarapodásra."
 (Gerald G. Jampolsky)

"Istent abban kell megtalálni és szeretni,
amit éppen mára nyújt nekünk."
( Dietrich Bonhoffer )

2021. január 7.

Atyánk...



"Atyánk... e csendes pillanatban reád lelhetünk szívünk rejtekén.
Tudjuk, Atyánk, hogy közel vagy, mellettünk,
hogy szeretsz bennünket, s törődve figyeled minden cselekedetünket,
gondot viselve ügyeinkre.
Add, hogy tudatában legyünk drága társaságodnak, 
hogy ki kíséri minden léptünket...!
Add, hogy higgyük, még előtte, 
hogy kinyújtjuk feléd kezünket,
Te már kinyújtottad felénk a tiédet!"

(Peter Marshall)
 

2021. január 2.

ÚJÉVI BÍZTATÁS



Túrmezei Erzsébet

ÚJÉVI BÍZTATÁS


Igen, évek telnek,
s hordoz hű karom.
Hálaének zenghet
mindig ajkadon.

Atyád őriz téged.
Rá vesd terhedet!
Ősz fejjel úgy élhetsz,
mint a gyermekek.

Amit megígértem,
mind beváltom én.
Nyugodj békességben
Atyád hű szívén!

Hordozlak, segítlek,
védelek, ha kell.
Kérő, bízó szívet
sose hagytam el.

Őseidnek útja
vallást téve szól,
énekel a múltnak
nagy csodáiról.

Eddig eltelt évek
hangja zengi most:
Mindig őrzött, védett
a Csodálatos.

Bízzál: Nálam mindig
vár az irgalom.
Ezután, mint mindig,
hordoz hű karom.

Jocken Klepper után németből