Ch. E. Cowman
Imádság
„Olajra van szükségem” – mondta egy szerzetes a régi időben. Ültetett tehát egy olajfacsemetét. „Uram, esőre van szüksége, hogy gyenge gyökerei ihassanak és növekedhessenek – imádkozta a szerzetes -, kérlek, küldj csendes esőt!” És az Úr elküldte a csendes esőt. Később így fohászkodott: „Uram, a fácskámnak napfényre van szüksége. Kérlek, add, hogy süssön a nap!” És kisütött a nap, bearanyozva a sötét esőfelhőket. „Most hideget, szeretett Uram, fagyot kérek, hogy a fácska edződjön, szövetei erősödjenek!” – kiáltott a szerzetes. És íme, a fácska ragyogott a dértől. Estére azonban elpusztult.
Ekkor a szerzetes felkereste az egyik testvérét, és elmesélte neki szomorú tapasztalatát. „Én is ültettem egy facsemetét – válaszolta a másik -, és nézd, pompásan fejlődik. De én Istennek ajánlottam a fácskámat. Ő, aki alkotta, jobban tudja, mire van szüksége, mint egy ember, mint én. Nem állítottam feltételeket, nem adtam előírásokat. Egyszerűen így imádkoztam: „Uram, add neki azt, amire szüksége van, vihart vagy napsütést, szelet, esőt vagy fagyot. Te készítetted, és Te mindent a legjobban tudsz.”
.jpg)
