Őszi fények ...

Bernát János

Őszi fények...

Elalvó szép nyárnak ősz ébredt fölébe, 

némán burkolódzva, hajnalok ködébe. 

Hűvös reggelekre meleg napok jőnek, 

s erdőknek vadjai olyan álmot szőnek, 

hogy reájuk nem sújt le dühe a zord télnek, 

hisz fagynak vasfogától rettent módon félnek. 

Nékem meg épp csak a nyár lett a halálom, 

hisz úgy hittem múzsámat többé nem találom, 

de reménynek fényei kezdtek már látszani, 

s lelkemnek hárfái meg oly szépen játszani, 

melytől erőre kapott, ím halódó világom, 

s kinyílott mind összes hervadó virágom. 

Az ősz fakó fényei csábítón (Csilla)nnak, 

de Istenem, ugye el sohasem illannak? 

Hisz sivatag vándora is oázist vél látni, 

melyre úgy hitte, már többé nem találni, 

s csöppnyi vizecskét is forrássá emel, 

mit szomjazó teste egyre csak követel. 

S észak fagy sarkain is oly látvány lebeg, 

mint ha arcodhoz érne, s mégis oly rideg. 

Hjaj de gyönyörűek most az őszi fények, 

s annyira tiszták, mint utolsó remények, 

melyeknek nélküle én örökkön félek, 

de ismét látom őket, s így újra remélek. 

Hisz oly gyönyörűek most az őszi fények...

2008.

Ősszel a ligetben…

Csiha Kálmán

Ősszel a ligetben…

Ültem a padon a halk ligetben,

s ölembe hullt egy falevél.

Jöttéért postát sem fizettem,

– gondoltam – s mégis ideér.

Halk pergamen. Finom szövésű,

illatos, sárga kis levél.

A fáról hullt, hol néma fésű,

a sárga Ősz neszez, zenél,

s kifésül mindent és lehullat.

Míg lefoszlik a lomb-ruha,

s mi élt, remélt, kifakulhat;

zörgő avar lesz, halk, puha.

Néztem a sápadt, kis levélre,

és megborzongtam (jött a szél),

s a liget fáit, ahol érte

suhogva, hullt ezer levél.

De ő pihent a kezemen,

mint aki hazaérkezett.

Érezte meleg tenyerem

s a fent mosolygó kék eget.

Ó, Istenem, ha majd az ősz jön,

s elkéred földi életem,

majd ott a végső élet-őszön

ilyen lombhullást adj nekem!

Kezedre szállva én – hulló levél –

elsárgult, földi pergamen;

engedd, pihenjek, hol élet zenél

kezeden, e végtelen kezen.

Csodálatos ősz

Geisz László

Csodálatos ősz

Csodálatos őszi kora este

ezer színben pompázik a táj.

Az ég alján a Nap fáradt teste

fejét lehajtva

pihenne már.

Őszi szellő suhan át a téren

meglebbentve fák rőt levelét,

és az egyre halványuló fényben

dallamát zengi

erdő és rét.

Lábam alatt lyukas dió roppan,

enyhe szellő ringatja a fát.

Árokszélen vadgesztenye koppan,

levetni készül

tüskeruhát.

Nap sugarát szűk marokkal mérik,

harang kondul a domb tetején.

Őszi lankán édes szőlő érik,

nem éhezik már

a seregély.

Őszi égen felgyúlnak a fények,

levelet már nem kerget a szél.

Éjféltájban elhalkul az élet

és a természet

pihenni tér.

Helló Október!

A képek forrása

Facebookról