Hajlik a nyír

Illyés Gyula: 

Hajlik a nyír

November van, torlódnak a fellegek,
sejteni csak, a déli nap hol lebeg:
hályogosan meg-megvilágul az ég,
mint mikor vak nyitja-hunyja holt szemét.
Csuklik, felsír a nyírerdő, elcsitul,
tanít dalra már engem is magyarul.
Morog a tó, hab-fogait felfedi,
a dühödt szél visszafelé tereli.
Hajlik a nyír, meghajol és visszavág,
úgy tagolja az ősz konok ritmusát.
Arra lépek, meg-megállva s hirtelen
nekifutva, mikor nem is tervezem.
Száll kiáltva, száll az égre, visszaszáll
s felcsap ujra, lecsap uúra, irja már
az ős baj lázvonalát a láthatár
sötétszürke táblájára a madár