Zelk Zoltán : Téli fák

Zelk Zoltán

TÉLI FÁK

Nem fáztok, ti téli fák, 

Mikor meztelen az ág? 

Eldobtátok a nyári zöld 

S az őszi aranyruhát. 

Ejnye, ejnye, téli fák, 

Ez aztán a furcsaság: 

Hideg télben levetkőztök, 

Nyáron viseltek ruhát! 

Vágyakozás a kegyelem után

Vágyakozás a kegyelem után

" Még a fának is van reménysége: ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai.Még ha elvénül is a földben gyökere, ha elhal is a porban csonkja, a víz illatától kihajt, ágakat hoz, mint a csemete. De ha a férfi meghal, lehanyatlik, ha az ember kimúlik, hova lesz? Elfogyhat a víz a tengerből, a folyó kiszikkadhat, kiszáradhat, de az ember nem kel föl, ha egyszer lefeküdt: az egek elmúltáig sem ébrednek föl, nem serkennek föl alvásukból. Bárcsak elrejtenél a holtak hazájában, ott rejtegetnél haragod elmúltáig! Kiszabnád időmet, azután újra gondolnál rám. a meghal a férfiú, életre tud-e kelni? Akkor egész küzdelmes életemen át is tudnék várni, míg csak be nem következik a fordulat. " 

(Jób 14,7-14)

Az őszi erdő különös csoda. Erős, még zöld levelű fák között feltűnnek a rőt, vöröses, sárgás, barna, rozsdás falevelek, melyek festők vásznaira kívánják a látványt. Az elmúlás settenkedik be egyre inkább a sűrűbe. Az avar illata nedves, kissé dohos. Pára és köd ül a bozótosban, ahogyan a hajnal közeleg. Reccsenések, ágak huppanása, levelek zizzenése tölti be a teret, halkan sóhajtanak a fák, megadással az elmúlás szava előtt. Itt az idő!
De mind tudják, ez nem vég, jön a tavasz majd egyszer, s az élet új ereje mindent felpezsdít. A természet örök körforgása ez. Sarjadás, virulás, elmúlás, enyészet.
Hol van ebben az ember helye? Porból lett és porrá lesz? Elfogadható ez? Jön a nagy semmi? Ennél még a fák időszakos halála is kívánatosabb, hiszen a remény életben marad a sejtjeiben.
Jób még nem hallhatott a feltámadás öröméről, mégis átsüt szavain a remény. Istenben élő ember volt ő. Kedves is volt előtte, feddhetetlen, igaz, istenfélő mivoltában. A nyomorúság mégis elérte. Barátai erőlködnek, miféle bűnt rejt még a lelke mélyen, mely ilyen nyomort hozott rá. De Jób "makacs", tudja jól, kinek a kezében van minden élő élete, minden ember lelke. Isten, aki adja az életet úgy, ahogyan van. A virág kinyílik, elhervad, a fa elhal, majd sarjat hajt, s az ember? Születik, s elmegy a földről.
Ez így szomorú, de Jób szavai mögött az élő Isten szeretete átragyog. Remény és irgalom, kegyelem és feltámadás, amit ő még nem tud ("ha meghal a férfiú, életre tud-e kelni?" - 14. v.), csak sejt. Mert Isten jóságát megtapasztalta még a legnagyobb nyomorúságban is. Mi árulkodik erről a kegyelembe vetett hitről? Az ilyen kifejezések, melyek vágyként hangzanak el szájából, de az Isten iránti végtelen tisztelettől átitatva, "rejtegetnél", "gondolnál rám".
Jóbnál a kérdés nyitott marad, egy biztos, a szerető Istent ő el nem hagyja, meg nem tagadja, akkor sem, amikor nem érti tetteit. Ő a mindenség ura, tudja, mit tesz. Előtte alázatos szívvel meghajol. Átengedve szerető kezébe életét, elmúlását. Mit rejt a jövő a lezáródó emberi élet után, nem feszíti tovább a súlya, elengedi, legyen meg az Isten akarata!
Ma reggel, testvérem, gyere, kezdd így a napot: "Bízd magad e kegyelemre..." 

Újváriné Szabó Anikó

Őszi napsütésben

Pecznyik Pál

Őszi napsütésben

Gyönyörű az erdő,
őszi napsütésben, 
ragyog a napsugár,
milljó falevélen.

Szemem mintha színes
gyémántokat látna,
van rózsaszín, piros,
smaragdzöld és sárga.

Festőművész képe,
árnyék, ahhoz képest,
művész nem alkothat
oly gyönyörűt, ékest.

Testvér, ha szemléled,
a szép őszi tájat,
szálljon fel szívedből,
Istenhez imádat.

Néked teremtette,
gyönyörködhess benne,
dicsérjed Szent Nevét,
a menny felé menve. 

Nála, még sokkal szebb

panoráma vár rád,

amely felülmúlja,

tested legszebb álmát.

Egykor az új földön,
majd ámulva látod, 
lelked új otthonát,
mint legszebb gyémántot. 

2008.

Őszi falevelek

Halász Mihályné

Őszi falevelek

Őszi falevelek.
Szebbnél szebbek.
Szépek voltak amikor zöldeltek
S most is mikor leperegnek.

Színük azt mutatja

A Mindenható örök rendje határozta,
Hogy betöltötték hivatásukat,
Betelve az élettel lehullanak.

Némelyikük aranysárgán ragyognak

Színük mint az égen a csillagoknak.
Azt juttatja eszembe,
Hogy mi is ragyoghatunk akképpen.

 Ha betöltöttük hivatásunk

Ha valakiket az igazságra vezettünk
Örökkön örökké fénylünk.
Óh add Istenem ezt nékünk!

Levendula mezők

Forrás

Képek internetről kiválogatva

SUGÁR

Kissné Ady Éva

SUGÁR

Fényesen, vidáman indul
Még hajnalok hajnalán

Vagy - hogy nem is alszik talán?

Ez könnyen meglehet.

Ő tudja igazán

Hogy merre van nyugat

És merre van kelet.

Fodros felhők hátán

Meg-megpihen aztán,

Nyargat szétsebesen

Kicsit kacsint madarak tollára,

Bekukucskál erdők tisztására,

S hogy egy virág se ne legyen árva

Csókot lehel mindnek a szírmára.

Széz nap csillok a tenger vizében

Amikor az fodrozódik éppen.

Ha lát egy harmattal teli határt

Ezer felé osztogatja magát.

S, ha meglát kicsiny templomablakot

Szét szórja rajta a fényes napot.

Fázós aggastyának meleget ad,

gyerkfejet selymesen simogat

Ott ül sötét szomorú szemekben

Őt látod kibuggyanó könnycseppben.

Uram! Én sugarad vágyok lenni

Hideg szívekbe beragyogni.

Fényeddel mind, mind szerteosztani!

Alázatban nálad megmaradni

Kis fények gyúljanak körűltem

Így tudhatom, hiába nem éltem!!!!

Megjött a nyár

Pecznyík Pál

Megjött a nyár

Hála, újra megjött a nyár, 
a meleg, a várva várt, 
szorgos népünk munkáskeze, 
szépíti a zöld határt. 
Munkaének, zeng a gyárban, 
és szerte a földeken, 
énekéhez, madárének
csatlakozik, légbe fenn. 
Napnak tűző sugarai,
érlelik új kenyerünk, 
asztalunkon nemsokára, 
fehér cipót szelhetünk. 
Nyári napsütésben fürdik,
a sok felnőtt, sok gyerek, 
turistákat hívogatnak,
tavak, erdők, szép hegyek. 
De mi, gondolunk e arra, 
Isten ajándéka ez! 
Kegyelméből, ingyen adja, 
míg a nyárnak vége lesz. 
Urunk: csak hálát vár tőlünk,
azért, amit ingyen ad, 
gondviselőnk, nem csak nyáron, 
de míg élünk, Ő marad! 

Celldömölk
2013. VI. 10.

Kegyelemből ingyen

Pecnyík Pál:

Kegyelemből ingyen

Föld népei mi mind, egy vérből származunk,

csodálatosan szép kert volt az ős honunk.

Ős szüleink abban, gondtalanul éltek,

ismeretlen volt ott, betegség, baj, vétek.

Boldog örömüket, nem zavarta semmi,

csak a tiltott fáról, nem volt szabad enni.

Ősanyánk a tiltást, mégis csak megszegte,

tiltott fa gyümölcse, tetszését megnyerte.

S mivel az ős Gonosz szavának engedett,

el kellett hagynia Édent, e szép helyet.

Isten szomorúan tekintett utána,

alkotását mégsem hagyta Ő magára.

Szétszórtan a földön, nemzetekké lettünk,

Istené a hegy, völgy, mit birtokba vettünk.

Övé: és mi mégis, magunkénak valljuk,

bár sáfárok vagyunk, pénzért továbbadjuk.

Isten azt szeretné, ismét eggyé legyünk,

minden szolgálatot, tetszésére tegyünk.

Nála az új földön, csak egyetlen nép lesz,

soknyelvű hívő nép, egy családot képez.

Jöjjetek Jézushoz mind, bűnbánó népek,

kegyelemből ingyen, üdvöt ad Ő néktek!

Kicsoda az ember?

Kispál Csilla

Kicsoda az ember? 

Virágok szirmán gyémántok,

májusi eső,

Láthatatlan fürge lányka,

tavaszi szellő.

Tisztahangú, üde kórus

madarak dala.

Bennetek gyönyörködik

az angyalok kara.

De ki az ott a mezőn,

ki buzgón munkálkodik,

a Teremtő alázatával

a porhoz lehajlik?

Az angyalok csodálkoznak.

Nem tudják miért,

de az Isten csak őbenne

leli örömét.

Hogy miért az emberben?

Egy porszem csupán,

de az Isten arcát

tükrözi magán.

Élet, csak itt van!

Pecznyík Pál

Élet, csak itt van!

Bolygónk bár egy a sok között,
ám lét, csak erre költözött.
Csak itt ragyog a napsugár,
csak itt harsog a tenger-ár. 
Bolygónk, Isten kézbe vette.
s világ közepére tette!
Szárazföldnél több a tenger, 
földön - vízen jár az ember. 
Ma már szeli a légteret,
gépen szárnyal a föld felett. 
Ki északon reggel fázik, 
délen: nyárban vacsorázik.
Föld: Nap körül száguld velünk, 
azon, mi körbe repülünk. 
Ma még, sok titkot rejteget,
föld mélye és a tengerek.

Nézzünk fel áldott Urunkra,
nem hagyott minket magunkra!
Ami fontos, közli velünk,
a föld: nem végső lakhelyünk. 
Ember hiszed, vagy nem hiszed,
amit gyűjtesz, el nem viszed! 
Ha lenyugszik életnapod,
még a tested is itt hagyod! 
Lelked örök, láthatatlan,
előlép új változatban!
Már új testben kerülsz oda, 
ahol halál, nem lesz soha! 
Vár Alkotód örök fényben, 
Sátán is vár, tűz-hevében.
Hogy melyik lesz örök helyed? 
Míg élsz, addig eldöntheted!


Celldömölk, 
2011. II. 24.

NEKEM AZ ÉLET ...

Túrmezei Erzsébet

NEKEM AZ ÉLET ...

Most a tavasz dalára hallgatok.
Körülölelnek könnyű illatok:
a föld szaga, az édes sarjadás.
Közel a húsvét, a feltámadás. –
Tavasz bolyong most erdőn, réteken.
Dalol, az életről dalol nekem.
Útjára lenge barkaág hajol.
Az életről, az életről dalol.
A légbe’ hangok halk hulláma ring:
„Az élet álmaink és vágyaink… –
Akarunk, égünk, vágyódunk, vagyunk.
Az élet sóhajunk és bánatunk…”
A légbe’ hangok halk hulláma zúg.
Tavasz dalol… a dala oly hazug.

Ajkamon könnyű, halk mosollyal én
állok rügyet fakasztó reggelén
a földszagú, idegen dal felett,
és Jézus, Életem, köszöntelek.
„Nekem az élet”? Te világ, te föld,
ne hidd, hogy színed, illatod betölt,
a színed, fényed, vágyad, illatod.
Minden virágod ideadhatod,
s lelkem kiált, sikolt epedve: Még!
„Nekem az élet Krisztus!” Ő elég.
Színed, virágod, terved, vágyadat:
tavaszi föld, a szívem megtagad.
Földszagú dal, zenghetsz a réteken,
én megtagadlak! Más az énekem.
Lelkemre hullnak fények, sugarak.
Megyek a kéklő tiszta ég alatt,
utamra hajlik barka, mirtuszág,
és zengem én az élet himnuszát,
az Életét… az Úrnak Krisztusát.


ÁLDOTT FELTÁMADÁS ÜNNEPET !

Tompa Mihály: Az ibolya álmai

Tompa Mihály: 

Az ibolya álmai

Ah én boldogtalan, kicsiny virág!
Ki élek búsan, észrevétlenül.
Nem jő én hozzám szellő, napsugár
A pillangó is rajtam átrepül.
Csak néha látom a kéklő eget,
Ki szeretettel adta színemet,
Fölém kinyúlnak a sötét gallyak,
Elém irigy, rút füvek állanak,
Még a szép világot sem láthatom.
Ah, én boldogtalan vagyok nagyon!
Szép tavasz-estén a kis ibolya
Sorsa felett imígy panaszol,
S irigylő gondolattal átfutott
Szegfűt, violát, rózsát s liliomot.
A hold fölebb fölebb, majd délre hág,
S még ébren van a merengő virág,
A lágy szellőben ingó bokrokon
Reszketve omlik szét az éji fény,
Végre elaludt e gondolaton.
Ah, bár vadrózsa tudnék lenni én!
Beteljesült. Álmában rózsa lőn,
Vadrózsa, nyílt s szellős halomtetőn,
Üdvözletére lepkék jöttenek,
Fejét ringatták dalló lágy szelek.
Előtte délibábos messzeség,
Felette a menny, nyájas, tiszta kék,
Az ég kék földjén arany sugarak,
Melyek reá, ragyogva omlanak.
Örült, hogy hintáztatta a szabad
Légben a karcsú ékes ágakat.
Boldog volt a virág s szólt csendesen
Látván virágit, lombját s tövisét,
Virág, lomb ékesít; a tüske véd,
Szépség, ifjúság, hatalom velem!
De nemsokára a vidék felett,
Tornyosultak setétlő fellegek.
A sebes zápor gyorsan megered,
Leverve róla szirmot, levelet.
Majd zúgó szél üvölt, vadrózsa árva
Fejét a föld szennyes porába mártva.
S míg álmodnék kevélyen, boldogan.
Ifjúság, szépség, veszve, veszve van!
Ő puszta kóró, él, de halva már,
Reá undok pók hálót kötni jár,
De íme látja, hogy csak álmodott.
Oh, felsóhajt vadrózsa nem vagyok!
Hullván a hajnal hűvös harmata,
Felébredt, és szólt a virág, szegény.
Hála, hogy vagyok kis ibolya én!
Jobb nékem itt a bokrok enyhiben
Szerényen élni s észrevétlenül,
Hol szaggató kéz és zápor nem ér,
És a vihar bántatlan átrepül.
Fedezz el, lágy fű s leveles bokor!
Folyjon kis éltem, amiképp folya,
Ne legyek én rózsa, vagy liliom,
Legyek illatos szerény ibolya!

Sánta János: Szépség és jóság

 

 Sánta János: Szépség és jóság

Ami szép, azt akármeddig nézzük, akkor is szép marad. Szépsége biztos, hogy Istenre utal, mert amikor nézzük, megfeledkezünk az időről, kilépünk belőle. Pedig a szépségnek valójában semmi haszna.  

De mégis kell, mert túlemel a hasznosság keretein, és észrevesszük, hogy nagyobb érték létezni, mint birtokolni. Egy szép virágot le lehet szakítani, hogy csak számomra legyen szép, de akkor hamar elhervad. Ha bármit, ami szép, kisajátítunk, akkor rövid időn belül csúnyává válik, és nem hoz termést. Nem lesz jó semmire, és el kell dobnunk. De ha egy szép dolgot a helyén hagyunk, ápolunk, gondozunk, és hagyjuk, hogy termést hozzon, akkor a szépből jó is lesz.  

Jónak lenni több, mint szépnek lenni. Isten nem a külső esztétikum alapján üdvözít, hanem a tetteink alapján. A mennyországban csak a jók kapnak helyet, de a jóságára tekintettel szép is lesz mindenki. S ez a sorrend nem cserélhető fel. Már a szépség is Istenre utal, de a jóság még jobban. 

Sokféle módon megjelenik a szép, és a jó is. Sőt, nem is tudjuk összeszámolni, hányféleképpen. Ha a szép és a jó ezerféle módon megjelenhet, akkor a szépség és a jóság forrása még szebb és jobb, mint bármelyik megnyilvánulása.

Magyar Kurír  -  2007. október 30.

Szeretettel!

"Amit küldesz a világba, visszatér majd hozzád,
tetteidnek megfelelő jót, vagy rosszat hoz rád.
A választást reád bízták, pont úgy járj el másnál,
mint amiképp magad felé, másoktól elvárnál.
És, ha jót akarsz magadnak, jót küldj fűnek, fának,
vidíts mást fel, így boldogulj, s elkerül a bánat.
Ha a szeretet törvényét betartod, megéled,
több örömmel ajándékoz meg téged az élet."

  (részlet : A szeretet törvénye)

Áldott és boldog Újévet Mindenkinek! - 2023.

Ezzel a kedves , aranyos videóval üdvözlök mindenkit az Újévben!